Egész-séges, filozófiai gondolkodás a lényegröl.
A gondolatokat a titok központja vonza magához.
Valami húz, vonz, de még mindig nem tudjuk, lényegében mi az? Valami fontos történik, utánna, de megfigyelni csak azt tudjuk ami kimutatkozik.
Habár, ez minden kutatás, tudomány és felfedezés, alapja. Ami mindig újból és újból felújul, mert az universum mélysége, végtelen ismereteket rejt.
Antropomorfan gondolkodva, mi van az a vágás között, ami két részre osztja az egyént? Ezt ö maga sem tudja, ezért vágy magába vonzva a felfedezést.
Megfigyeléssel bizonyítható, hogy a nök figyelme elsödlegesen a férfiak nadrágja központjára esik, ami mögött, a titok felfedezöjét remélik, elrejtve.
Reagálva a titok vonzóerejére dialogikusan, feltöltödik energiával a felfedezö. Ezután történik az alkotás. Egy új élet keletkezhet. Tudományos felfedezés. Szellemi kinylvánulás. De lényegében ez hogy történik, mindmáig titok marad.
Megmarad egy „öröm“, ami betölti a két felet, a dialogikus egyesülésben, az egymásnak adott ajándékkal. Mert a legnagyobb emberi öröm valamit adni a másiknak. Valamivel kitölteni, ott ahol üresen sóvárkodik az egész-séghez.
Emberi kapcsolatokban az ott mutatkozik meg, idötöl és helytöl függetlenül, talán univerzálisan, amikor és ahol, nem történt meg a reális betöltés. Erre gondolva, a bázis csakrából kiindulva, megindul energiával a feltöltés.
Itt nyúlnak át, a klasszikusan reális világból, a szellemi realitás világába mutatkozó jelenségek. Melyeknek a valódi létezése, jelenünkben a kvantum-mechanikában tudományosan is bizonyíhatók. Idötöl, helytöl függetlenül.
Van olyan teoretikus feltételezés is, mi szerint ami egyszer megtörténik, mindig megmarad az emlékezetben. Ez talán másik dimenzió, ahol megmutatkozhat? Ide lehetne sorolni egyes religiók hitét, a másvilágokban (menyország, pokol).
De mindennapi események is jelentkezhetnek, az emlékezetben. Melyek müködése legikább ott mutatkozik meg, ahol az élmények, a szekszualitás közelségében történtek. Sok esetben jelenbeli emberi energia feltöltésével.
Tehát emberi viszonyok univerzálisan is müködhetnek? Telepáthia, hipnozis, orakel, álomutazások. De mi az ami megfigyelhetö, hogy müködteti öket? Honnan jöhet ez az energia? Emberiesen is megérezhetö e sugárzás hatása.
Bizonyos emberi viselkedési formákban ilyen jelenségeket meg lehet figyelni. Ilyen feltételezések a multban már régen mitológiailag lettek magyarázva. Jelenünkben jelentös, hogy a tudomány is bizonyítékokat tud rá felmutatni.
Ilyen jelenség észleléséhez, szükséges egészében kimutatni, egy emberi viselkedési formát. Visszavezetve egy eredeti állapot közelébe, amint létünk keletkezhetett. Vissza oda, ahonnan idöben, klasszikusan el távolodtunk.
Ki kell vetközni, a magunkal hordozott takarásokból. Kinyitni magunkat létünk egész-ségének kinyilvánulásának. Hogy megint érzékenyek legyünk olyan szellemi jelenségekre, melyek eddig lényegtelen tömegtöl el lettek takarva.
Aktivan alátámasztani ezt a lelki állapotot, a testnél kezdödik. Test és lélek egysége ösidöktöl, bölcsektöl megfigyelt, dialogikus összefüggés. Gyakorlatban, a yógában és magasbb fokán a tandrában található. Jelenünkben szükségesen.
Elérni azt a nyugodt állapotot, amikor a test megnyugtatásával, a lélekhez is el lehet jutni. Kezdödik a környezet kiválasztásával, zavaroktól mentesen, viszahúzódni egy megszokott, óvott helyre. Meditációra alkalmasan.
Meditativan megszabadulva, minden jelenlegi gondolat elfoglaltságától, beállhat (kb. 20 perc múlva) egy gondolatoktól kiüresedett állapot. Ez az üresség koncentráltan, egy szeretett személy felé telepátikusan fordítható.
Hipnotizálás is csak ebben a nyugodt állapotban történhet. Itt dialogikusan a másik személy fizikailag is jelen van. Szavakkal fokozva a kapcsolatot, utánna bizonyos befolyásokat, vagy lelki gyógyitási eredményeket is el lehet érni.
Álomutazásban a telpatikusan célzó személy nincs teljesen józan állapotban, (mint elöbb, amikor eppen meditációval érte el ezt a kivánatos tudatot). Ez egy félálom léte, amikor az alvó még nem a teljes felébredést ért el.
Ebben az állapotban gondoltam, telepátikusan arra a személyre, aki elözö nap mondta, hogy éjszaka nem jól aludt. Segitö jó akarástól telve, gondoltam rá félálomban, ágya mellé térdelve, takarója alá nyúltam, titkát érintve, nyugtatva.
Arra gondoltam, hogy energiám összekötöm a vele, közös hullámhosszon történö rezgésseinkel. Nyugodt alvást kivánok neki átadni, azon az éjszakán. Na most, ezt kellet volna valamiképen, tapasztalati hatással bebizonyítani.
Orakel, alkalmával több személy egyszerre is eksz-sztatikus állapotba kerülhet. Ezt tantra seminárokon tapasztaltam, amikor egész csoport arhaikus érzések kiváltásában tudott részt venni. Egy felejthetelen élményben volt részem.
Mocsaras környezetbe visszahelyezve testünket, ami a lélekkel, érzésben, szellemi tudatosságra serkenti, egészben létünket. Amikor egy csoport, kb. 30 személyel, meztelenül bekötött szemmel, mozog fekve, vánszorog egymással.
„Porbol lettél, porrá válsz.“ Talán innen indul ki az atom gondolata is, melyek alakba egyesülnek, vonzással. De az idö, amikor ebböl molekulák keletkeznek, a szellemhez tartozik. És ki az,mi az, ami, ezt mozgatja? Azt nem tudjuk. Isten?
Meddig jutott a tudás, a tudomány, mit tudunk, mit tudhatunk? Valami mutatkozik, valamit látunk , érezünk, ez nekünk embereknek, ebben a mi világunkban, megvan engedve, adva mint ajándék. De mi van ezen túl?
Vlami kezd mutatkozni, élményben? érzésben? Valami húz, vonz bennünket. De végül is nem tudjuk hogy, mi az. Megfigyelhetjük amint történik, idöben, multban, ami már megtörtént. Elö is hozhatjuk a jelenbe, érzésekkel is betöltve.
Ebböl tanulhatunk. Söt megvan engedve, hogy ez után, a jövöt is valamennyire irányíthatjuk. De meg kell figyelni, mit lehet és mit nem lehet, tenni. Milyen állapotból keltkzik a lét, és milyenböl a megsemmisítés. Ha létezni akarunk.
Megfigyelhetjük, hogy dialogikus szeretet vonzásából, keletkezik a lét. Talán arra is követketethetünk hogy a teremtés is, (tehát ez is valami isteni müvelet lehet). Mert ez mutatkozik a titok vonzásának eredménye ként.
Csak az idövel együtt tudunk egészek lenni.
Emberi létünk, idö. A klasszikus filozófia, az ember lényegét, a lét atomokra bontásában, akarta megragadni. Ez a lét lényegének redukálása, objektiv tudományokba kezdett. A tudás kiegészítése utánna, idöben történt.
Az idö betölti, szellemi gondolatokban, kiegészítöen a jelent. Mert csak idövel eggyütt tudunk egészek lenni. Tudatos jelennek szüksége van, multból jövö jövöre. Mert jövö csak akkor lehet, ha megfigyeljük a multat és tanulunk belöle.
Jelen, mult, Jövö. Mind a három dimenzió tudata, szükséges a szellem kimutatkozásához. Multból jön a tanulás tapasztatlata, jelenbe az ispiráció kinyilvánulása,a jövö betöltésének reményével.Egyesülve szeretettel.
Jelenben történik az emberi lét, kisugárzása energiával. Ami létezik, minden irányban sugároz, térben és idöben. Ez már tudományosan bizonyítható. Ami eddig már, keleti bölcsektöl is állítva volt. Érezni meg csak készenlétben lehet.
Érzékenységet, testi-lelki és szellemi egység elöállításával lehet, földi lényeknek elérni. Ez már többezer éve is müködik. Mig jelenünkben, ezen az alap
intención keresztül, a technika is, univerzális információk közvetítésére képes.
Testi-lelki harmónián keresztül, szeretettel, dialogikusan célzott, koncentrált gondolkodással, beszédben is kifejezhetön. Most már tudományosan bizonyítható eredmények is elérhetök. Ember közötti, kielégítö kapcsolatokban.
Az alap csakrából kiinduló sugárzás megérzésekor. A takarás-kinyitásának mutatásával, megindul a figyelem vonzása. Ha közös hullámok egymásra találnak, megkezdödik a nyitás, mutató játéka. Ami kielégülésben végezhet.
Mindent átfogó, univerzális érzékenysékig terjedhet, átlépve a múlt idö határát, a jelenbe érezhetöen belehat. Tapasztalati megfigyelés, hogy a multban történt események, szekszualitás közelében, képesek, emlékezeti megjelenítésre.
Hogy sugározhatnak, ezek a távoli multból, ekzisztenciálisan már nem is létezö személyek? Érezhtöen megfigyelve, a csakrákon keresztül? Bizonyítékkal a kvanummechanikában. A legerösebb emberi energia kinyilvánulásakor.
Át -e tudjuk igy lépni, az eddig tölünk realitásnak nevezett világ valóságát? Mivel hogy a kvantummechanika oda jutott, hogy létezö világunk, máskép jelenik mint ahogy eddig elképzeltük.Ezt már Platon is, árnyékokkal feltételezte.
De mi az, ami antropomorf–érthetöen, rámutat, idön és téren kersztül, e információk valáoságára, jelenünkben? Mi az, amit emberileg érezhetöen, láthatóan, indíthatóan mutatkozik, a gondolatok koncentrálásával?
Megfigyelhetö az a testrész reagálása, amely, már ösidök óta az emberi létezés központjának lett tekintve.Több religióban,nem felfogható eröt tulajdonítva neki, istenileg is imádva. Megnyilvánulással a nöi és férfi energia vonzásában.
Hogy lényegében mi történik ebben a vonzásban, mai napig se tudjuk. Mégis valami megfigyelhetöen mutatkozik. A férfinél, a nöi titok mélységére gondolva felemelkedik a himvesszö, mely kutatásra készen, indul a felfedezésre.
Ha a nö tudomást szerez a vonzásról, elökészíti magát nedvesen a befogadásra. Mert öt is vonza a titok felfedezése. A tudomás szerzése, különbözö formában töténhet. Közvetlen testi közelség, vagy szellemi kapcsolat, pld. telepátiában.
A telepátia az, ami jelenünkben tudományosan is figyelmet von magára. Miután bebizonyosodott, hogy gondolatok információkat tudnak transformálva téren és idön keresztül közvetíteni.Hozzátéve a psychológia elöbbi felfedezését.
Most már jóval több mint száz évvel ezelött psychológiában tudatossá lett, hogy szekszualitás, a legerösebb emberi energia forrása. Aminek különös jelentösége van, az energia univerzáliskapcsolatával, a kvantummechanikában.
Az szekszuális energia hatása alatt, emberi gondolatokkal, célzott információk hatása alatt, reakciók figyelhetök meg. Amivel a multban az un. szpiritualisták, (nem elismerve) foglalkoztak. Most bizonyos tudományos alátámasztást kapott.
Hogy lehet az, hogy már nem ekzisztáló személyekre is, szekszuálisan gondolva, reagáló energia figyelhetö meg? Talán ez bizonyítja a kvantum teóriát; hogy ami egyszer megtörtént örökre megmarad. Igy a legerösebb emberi energia is.
Idöben mindig ki- egészedik, az elöbb gondolt klasszikus egész. Mert minden pillanatban hozzá jön valami, ami elötte még ismeretlen volt. Ezért földi mérettel, soha nem áll meg az univezum vonzása. Mindig mutatkozik valami új.
Hogy létezik az univerzum? Van magában is, vagy csak dialógukusan nekünk, emberekneknek? A kvantum mechanikában legutób olyan megfigyelés mutatkozott, hogy az atomok helyzete függ, a megfigyelö szemlélötöl.
Mit jelenthet ez a kimutatkozás? Olyan fontosak lehetünk, hogy tölünk is függhet az univezum összetétele? Nyilvánvaló, hogy nem csak mi vagyunk, hanem valamitöl, valakitöl függünk.Ezt már régen tudjuk, ezért hiszünk Istenbe.
De az utolsó titok továbbra is megmarad. Egymás közötti emberi kapcsolatunk is egy vonzó titok marad, aminek kinyilvánulása az idöben, építi szellemi létünket túl a testünkön is. Az utóbbi ismeretek szerint, az örökkévalóságba.
Ez már azóta lett az embertöl feltételezve, amióta tudatosan gondolkodik. Tehát létét azóta akarta dialogikusan megérteni. Volt az csak egy fettis,amit magától hatalmasabbnak tartott, mely szellemi univerzális istenségé fejlödött.
Mig a történelmbe egészen jelenünkig megmaradt ez a valóság ambivalense. Melynek tudományos bionyítéka hiányzozott a vallásos hittböl. Csak most ért el a fejlödés egy olyan fokot, amikor megmutatkozott az elöbbi hit igazsága is.
Oda jutottunk, hogy nem azt értük el, amit klasszikus tudásunkal reméltünk, hogy majd mindentudók leszünk. Hanem, hogy olyan sokat tudunk, hogy rájövünk arra, milyen keveset tudunk. Milyen végtelen a még nem tudásunk.
Milyen sok még az a titok, amit fel kell tárnunk, hogy emberi jó létben élhessünk ezen a földnek nevetett bolygón. Ezért kell a vonzást a titok feltárására élénken tartani. Mert azzal kezdödött emberi létünk.
De megkaptuk a lehetöséget és a szabad akaratot is, a klasszikus tudomány és technika kifejlödésének határainál. Mindazt amit eddig felépített az emberiség, vele együtt meglehet semmisíteni. Vagy akarunk tovább itt létezni a földön?
Ha tovább itt akar létezni az emberiség, van elég tapasztalat az eddig történtekből tanulni.
Az inter-nacionális demokráciának van tőrténelme
-
Az inter-nacionális demokráciának van történelme
Ahhoz, hogy valami „inter” legyen, szükséges,…
-
15 Feb 2025
Inter-nacia demokratio havas historion
-
Inter-nacia demokratio havas historion
Ke io povus esti „inter“, bezonas havi minimume „du ion“, i…
-
15 Feb 2025
See all articles...
Authorizations, license
-
Visible by: Everyone (public). -
All rights reserved
-
16 visits
Jump to top
RSS feed- Latest comments - Subscribe to the feed of comments related to this post
- ipernity © 2007-2025
- Help & Contact
|
Club news
|
About ipernity
|
History |
ipernity Club & Prices |
Guide of good conduct
Donate | Group guidelines | Privacy policy | Terms of use | Statutes | In memoria -
Facebook
Twitter
Sign-in to write a comment.