Az inter-nacionális demokráciának van történelme

Ahhoz, hogy valami „inter” legyen, szükséges, legalább „két valami”, ami között inter lehet. Saját maga között, nincs inter. Úgymint a nyelvnek is, szüksége van másikhoz szólni.

Így a demokrácia is, csak több szubjekt „között” történhet. Nem létezik demokrácia saját magában. A demokrácia dialektikus megszólítás dialogikus megoldással.

A nemzeti demokrácia megértés, csak ugyanazt a nyelvet beszélő személyek „között”.

A nemzet- közi demokráciában, különböző nemzeti nyelveket beszélőknek kell egymást megérteni.

Itt az a lényeges, miként működik a megértés, a nemzet-közi demokráciában. Milyen nyelvel tudják megérteni egymást a szubjektek demokratikusan?

Tudnak e olyan nyelvet használni mely minden beszélőnek egyenlő lehetőséget nyújt? Demokratikusan, nem elég csak dialektikusan saját nyelven, véleményt kifejezni. A másikat megérteni, szükséges a másik nyelvet is megérteni.

Ha az egyik megtanulja a másik nyelvét, az tudás előnyöket kap, de dialektikus versenyben, ez még nem használ egyenjogúan. Demokratikus viszony, nyelvi igazságot is követel, ami ebben az esetben hiányzik.

Igazságos megoldás a nemzet-közi demokráciában, egy nyelv, melyet minden résztvevő egyenjogúan megért és nem részesít senkinek sem veleszületett előnyöket. Az csak egy nyelv lehetne, amely a klasszikus nemzeti nyelveket átlépte.

A szellemi fejlődés hatása alatt, az európai klasszika, elérte a saját maga átlépését. Kezdve a művészetben, a tudományon és a technikán keresztül, a klasszika határaihoz jutott. Bizonyítva a jelenlegi kvantum-mechanikával.

Így egy új történelmi korszak keletkezett, „új gondolkodással”, a klasszika átlépésének szükségességével. Ha az ember még továbbra is, ezen a földnek nevezett bolygón, maradni akarna.

Demokrácia általában, úgy mint a nemzet-közi demokrácia is, a történelemből jönnek. Ahol a kettő között, lényeges időkülönbség van. Amig a demokrácia, az ókor óta a jelenünkig, elvileg fejlődött. A nemzet-közi demokrácia csak azóta fejlődik, amióta egyáltalán nemzetek léteznek.

Történelmi dimenziókban nézve, az nem is olyan régen volt. Az általános demokrácia az emberi társadalomra is, csak kétezer és egy pár száz éve hat, időszakosan egyes területeken. A hiány mai napokig is tart, sokszor a demokrácia tejes mellőzésével.

A demokrácia csak a társadalomban és történelemben létezik. Kezdődik a legkisebb társadalmi egységben, két egyén között, dialogikusan. Két ember, egyik a másik rászorulásának tapasztalatával. Egészen a kezdetben, a nő és a férfi között.

Ott ahol megszűnik az egyoldalú dialektikus elidegenedés, az uralkodáson keresztül, legyen az matriálhátus vagy patriálhátus, megtud megint jelenni az emberiességnek szükséges dialog.

Ez a szükségesség, teljesen ebben a mostani történelmi korszakban, a dialektikus meggyőző művészet végén, mutatkozott meg. Melynek a megvalósítása, csakis társadalmi demokráciában történhet. Minek példaképen, az Európai történelem fejlődése, mutatkozott meg.

Nem csak ideologiailag teoretikusan, hanem (sajnos) Európában megint egy háborúval. A megsemmisítés szakadékjáig terelve, a háborús veszélyt példásan kimutatva. Több százezer halottal. Az államoktól, gyilkosságba terelt fiatal emberekel. Még az utolsó megsemmisítés elött a földön?

Melyik történelemből jön ez a fejlődés? Egy világosan megismerhető fonal Európába vezet. Párhuzamosan a tudomány és technika fejlődésével, melyeken keresztül a vége is jelentkezett. Mert háború többé már komolyan nem tehető. Ami egy nyílt ténnyé vált. (Legalább is racionálisan gondolkodó embereknek.)

Nagyobb problémája a jövőnek, a hosszú távú környezet pusztítás, úgymint a szennyezés és az erőforrások kiaknázása. Leginkább a világ még fejletlen területein. Ők is (joggal) akarnak az általános jólétben részt venni. De aktív környezetvédelmet, még nem tudnak maguknak megengedni.

Mind a két, világot átfogó probléma, jelenleg csak nemzetközileg egészben oldható meg. Az első, háború vagy béke, relatív könnyen megoldható. Nem volnának egyes idióták, akik csakis a saját érdekükhöz ragaszkodnak. De ezekkel a mostani világviszonylatban nem marad idő tovább foglalkozni. Ezeket politikailag, nemzetközi-demokráciával ki kell kapcsolni és leállítani.

Elég csak a múltból dialektikusan interpretált történelmet előhozni, hogy jelenleg már nem használható megoldásokra találjunk. Európában a közelmúltban teletorokkal ordítják: Soha többé háború!!! (legalább is itt Európában) És mi lett az eredmény?

Nagyon ideje van már, egy észszerű dialogikus értelmezése a politikai történelemnek. Mindenesetre, mely már több mint kétezer éve mellékesen folyamatban is van. De eddig még nem tudta eléggé magára vonni a figyelmet, mert a dialektikától, hangosan el lett nyomva.

De miután a klasszikus dialektika, az utóbbi időszakban a határát elérte, egy új értelmezésre lett szükség. Jelenleg eljött az idő, ebben az újonan kinevezett korszakban, az elvesztett dialogikus történelem után keresni. Azt az előtérbe helyezni, ami eddig el lett hallgatva és a dialektikától el lett nyomva.

Az meg pedig: A dialogikus hatása különböző népeknek egymásra. Nem az ami egymástól elválassza őket, hanem az amit egymástól átvettek és ami egymással összeköti őket. Hol tudott ilyesmi a világon először nemzet-közileg megtörténni? A felelet kézen fogható. Ottahol a népek az öntudatot magukról, mint „nemzetet”, demokráciában el tudták érni. És az egy történelmi folyamat, ami Európában kezdődött.

Klasszikus nemzetek alakultak ki Európában, történelmi megújulásban, a Francia Forradalom után, a demokráciában, a monarchia dialektikus átlépése után. De itt a nemzetköziség nem tudott tovább fejlődni, mert a nacionalizmusban leragadva maradt. Kihasználva, a még uralkodóktól, megkísérelve visszaállítani a monarchiát.

Példásan ott, ahol abban az időben, a „Kelet Európai Birodalomban”, Ausztriában, mint legerősebb monarchia, az időbeli politikai fejlődést nem akarta elismerni. Véres forradalmakkal lett a további fejlődés, az éppen megindult demokrácia, nacionalizmusokkal megszakítva.

Következetesen, a nemzetköziséget és a demokráciát, Európa tehetetlensége miatt tovább fejleszteni, elhagyták származásuk helyét. Sokan a szellemi elitből, tudósok, technikusok, művészek, kivándoroltak. A legtöbben Amerikába. Igy lett ebben az időben az USA tovább építve, az Európából jött esélynélküliekkel is. Az öreg Európa meg ellenkezőleg, ehelyett két „világháborút” provokált, elvesztett és lerombolta magát.

Habár Ausztriában is már megkezdődött az egyoldalú abszolutizmus feloldása, ez nem lett elégé konzekvensen végrehajtva, hanem megállt egy lusta kompromisszumnál. Ahol a többnépességű állam pluralitása lett feladva, „kiegyezéssel” egy legerősebb néppel a monarchiában. Ezzel szemben a többiek, különösen a többségben levő szláv népek, demokratikusan hátrányos helyzetben maradtak.

Egymás ellen fordult, individuális nacionalizmusok lettek a következmények. Melyek az előbbi, abszolutizmussal összetartott egységét a többnépességű államnak, szétesésig legyöngítették. Alátámasztva külső erőktől, melyek szívesen fogadták, az előbbi nagyhatalom konkurensnek a szétesését.

Az amit az európaiaknak, a következetes fejlődésben nem sikerült elérni, átvették az US-Amerikaiak. A nemesség kiváltságai el lettek törölve. A teljesítmény lett döntő jelentőségűvé. A közös megértéshez, egy nyelv lett bevezetve (de még midig csak egy nemzeti nyelv). Európát meg ugyanekkor, éppen a sok különböző nyelv használata gyöngítette le. Sőt Ausztria szétesésének, talán legfontosabb okának is lehetne nevezni.

Az európai szellemet, értelme lenne hátra kérdezni: Hogy miként érte el a tudomány és technika ezt a magasságot (és tragédiát). Mi lehet az mögötte, amit még elő lehetne hozni, ami az európai népeket ha csak rövidebb időre is, mégis csak békében, alkotó munkával egymással tudta összekötni?

Sajnos egy ilyen történelmi értelmezés Európában mostanáig, még nagyon ritka (vagy talán még eddig nem is létezik). Az ami eddig leginkább fel lett írva, archaikus idők óta, a dialektikus történelmi írásokban, csak háborúk, katasztrófák, viadalok különböző uralkodók között.

Habár a háttérben már mindig, még a múlt dialektikus történelemben is, a háborúk és hódítások után, a népek összekeveredtek, legyen az szerelemben vagy megerőszakolásban, utána közös sorsban életüket tovább kellett folytatniuk. Tetszett ez nekik, vagy nem.

Hogy a történelem fejlődése, maga az európai szellemtől is eltávolodott, az a bizonyíték mutatja, hogy a dialektikus történelem átlépése a dialogikus történelembe, nem európai kutatóknál jelent meg, hanem fiatal US-Amerikai történészeknél.

Egy tragikuma maradt az európai történelemtudománynak, különösen az intellektuális elitnek, a volt Ausztriából, hogy még mindig nem jutottak odáig (itt a mostani osztrákokra és a mostani magyarokra gondolok, mert végül is az ő elődeik voltak azok akik a nemzetközi tovább fejlődést megakadályozták), hogy legalább most elkezdenének a dialogikus után kutatásoknál a múlt hibáiból tanulni.

Úgy tűnik, hogy az amerikai történelemkutatók sokkal jobban kifejlődtek az európai történelem kutatásában, amint a saját gyökereik után kutatnak, mint maguk az európaiak. Amikor az a feltételezés is betolakodik, hogy az európaiak a saját történelmüket nem is akarják valójában tudni.

Az idő iróniája, hogy még most is az USA-tól kell hogy legyünk figyelmeztetve miként kell korrigálnunk a demokráciát, hogy ne essünk vissza az ellentétekbe dialektikusan. Ami már az Európai Parlament részleteiben már fenyegetően is kimutatkozott.

Mindenesetre, a történelmi események valamennyire elfogadható előrelátásának, dialogikus után kutatás képességéhez, hozzátartozik a semlegességi felszabadulás. Független lenni minden politikai, állami és gazdasági érdekektől, teljes szuverenitásban lenni, a tudománnyal és a demokráciával.

Ilyen hozzáállással nyíltan megmutatkozik a történelemben, hogy a nemzetköziség a múlt Habsburg Monarchiában kezdődött. Azonban a szükséges fordulat a demokráciához, nem lett dialogikusan megismerve, (úgy mint más, kisebb monarchiákban), igy nem lett konzekvensen végrehajtva. Igy mentek tönkre, a dialektikus meggyőzőművészettel büszkélkedve, a bukásba.

Hogy ha a történelemmel egyáltalán foglalkozni valami értelme van, akkor az, hogy a hibákból kell tanulni. Ez a múltban nem mindig igy volt magától érthető. Voltak olyan filozófiai vélemények is, hogy elegendő csak a jelenlegi tudományos ismeretekből, apriore tanulni, mert pontos történelmi ismereteket úgysem lehet elérni.

Az igaz, hogy mi nem vagyunk képesek mindent megérteni, de az emberi tudáshoz, oda tartozik lényegesen, a nem tudás is, sőt végtelen mennyiségben. Épen jelenünkben lett tudományosan bebizonyítva, hogy a tudáshoz dialogikusan a nem tudás is hozzátartozik. Mert csak igy lehet fejlődése és új tudása az embernek. Hogy ha tudjuk, hogy csak nagyon keveset tudunk (Szokrates tudta hogy ő nem tud semmit). Söt jelenleg erre a szerénységre szükség van, a tovább létezéshez bolygónkon.

Ez mellett, nem elég csak bezárkózva a klasszikus tudományokban tovább kutatni, amikor már maga a tudomány is, saját klasszikus határait megismerte. Itt tud segíteni a történelem. Kinyitni a beképzelt magasságokat, levezetni a valóságba, amikor megmutatkozik konkrétan, a valóság sokoldalúsága.

Mi minden van amiről még eddig nem tudtunk, de tapasztalhatnánk ha magunkat kinyitnánk iránta. Mely végtelen lehetőségeket rejt, az eddig még ismeretlen valóság, melyből új ismereteket, az új gondolkodáshoz, a klasszika átlépése után, lehetséges megismerni.

Ide tartoznak általánosan a nemzetközi kapcsolatok és egész konkrétan a politikai viszonyok az Európai Unióban. Amihez valami teljesen különös hozzájárul. Valami ami eddig a történelemben még soha nem létezett. Még soha nem volt, hogy szuverén államok, demokratikusan egy unióban saját akaratukból egyesülnek.

Úgy, hogy pozitiv tapasztalatok eddig még nincsennek, ahonnan példát lehetne venni. Teljesen új területre kell átlépni. Annyira más, hogy itt még a megszokott klasszika sem érvényesül. Eddig inkább még csak arra van tapasztalat, ahogy nem megy. És már ez is valami, mert ebböl meg, tanulni lehet.

Nyilvánvalóan, a régi szabályok szerint nem működik az EU. Nemzetközi demokráciában, szuverén álamoknál, nem lehet a kisebbeket a nagyobbaktól elnyomni. Itt a klasszikus hierarchia sem működik már, mert minden államnak, vétó joga van.

Tehát valami másra, újra van szükség. Mindenesetre valami, ami a történelem terén már szükségesen itt volt, előbb is, ami meg legújabban a tudománytól is bizonyítva lett: Ez egy "új gondolkodás". Ami azt is jelent, hogy: A régi klasszika, a fejlődéssel el lett hagyva, át lett lépve.

Konkrétan az Európai Uniónak, ez azt jelenti, hogy csak dialogikusan nemzetközi demokráciában tud funkcionálni. Vagyis a régi dialektikus meggyőző művészetet, át kell lépnie, hogy az államok szuverénen egymással kapcsolatba kerülhessenek. Mert úgy ahogy klasszikusan most megy, szétesik az Európa Union.


Köszönöm a figyelmüket