Ez az elöadás a You Tube-on hallható/látható: www.youtube.com/watch?v=AYHJKITtbRY

Többezer éves fejlődés után tényszerűen megmutatkozott a dialektika vége. Ha az ember továbbfejlődve meg akar maradni a földön, követni kell a történelmet és tanulni belőle. De az még nem elég, hanem azt a helyzetet, amelybe beleértünk,át kell gondolni.

Mert minden mindig mozog és valami új mutatkozik.Ezértszükséges a gondolkodást, mindig újból adaptálni, hogy követni lehessen az új felfedezéseket. Hogy képességet érjünk el, a még nem ismertet,tudatosan megismerni.

Hogyha csak annál akarunk maradni, amit eddig megismertünk, azidő átrohan rajtunk. De azidőnem vissza állítható, azidő történik. Az ember a tudatosság ajándékát kapta meg, hogy újat tudjon fedezni és abból klasszikus tudományt fejleszteni.

Így tudta az ember egy objektív részét az univerzumnak klasszikusan megismerni. De alegnagyobb része a teremtésnek továbbra is eltakarva maradt. Atovábbi megismerésnek, a még meg nem ismert világban, a továbbfejlődésnek nyitva kell maradni.

De a klasszikus dialektika ellentétlei gátolják, a még meg nem ismert világ nyitottságát.

Az uralkodóknak, pld. nincs érdekükben a továbbfejlődés, mert az ismeretlen rizikókat is tartalmaz. Azért védik a megszokottat, erőszakkal is (most is úgymint a múltban) és ellentéteket provokálnak, háborúig.

Annak ellenére, hogy a háború ellentétes játékok, jelenünkben létveszélyesek lettek. Az egyik oldalon, a többszörös megsemmisítő potenciál, egy klasszikus háborút játékká korlátoz. A másik oldalon meg, mindig leselkedik (jelenünkben) a teljes megsemmisítés, ennél a még csak klasszikusnak maradt játéknál.

De ezt a játékot játszák, a klasszikus európai kultúrában,már az ógörögök óta. Csak az idők változtak, amit szükségesen meg kell ismerni. Amióta a tragikus hősök a színpadot elhagyták és a népek között masíroznak. A játék egy komoly élet-halál harccá vált.

Különböző legyökerezett ellentétek, akarják egyik a másikat, a saját igazukról dialektikusan meggyőzni. Szokások,életmódok, ideológiák, stb. klasszikus tudományos érvekkel mutatkoznak, hogy jogaikat meggyőzően bizonyítsák.

De sajnos még csak kevés tudós jutott el odáig, hogy a klasszika átlépését, vagy túlhaladását a jelenünkben, felismerte és megértette volna.

Ezzel az ismerettel kellene az eddigi klasszikus, életmódot, kultúrát, tudományt stb. az „új gondolkodással” átgondolni és kijavítani. A helyzet a jelenben sürgős, veszélyes állapotban mutatkozik, úgyhogy szükséges effektíven reagálni. Pld. a természet nem tudja már elviselni az egyoldalú kizsákmányolás uralkodását. Dialogikus többoldalúságot követel, ápolással és gondozással az embertől.

Ehhez az ismerethez tudományos felfedezések jutottak el, melyhez a „kvantum mechanika” bizonyítékokat is adott. Úgyhogy az addig biztosnak hitt, klasszikus törvények értékei, kísérletektől visszautasítva,relativizálva lettek. Csak egyes „lehetőségek” maradtak. Amint a neutronok mozgásai mutatják az atomokban.

Na, most nekünk szükséges az eddigi abszolút hitünket a relativitáshoz alkalmaztatni. Az univerzumban csak egyes ajándékozott hozzájárást kaptunk végtelenséghez. Valamely feltételezett megsejtés, már előbb is volt az embernek, a tudatosság képesége óta. De ezt majdnem teljesen elfelejtette a klasszikus-tudomány büszkeségében, hitében a majd valamikori ideális „minden tudás” elérésekor. Ami azonban sohasem következett be.

Előbb megmutatkoztak a tudás határai a természetben. Mindenesetre arra reagálni marad még egy kis idő. Sokkal veszélyesebb, feltétlenül hinni a politikai-szociális törvényekbe. Melyek jelenünkben explodálnifenyegetnek és veszélyeztetnek megsemmisíteni minden lehetőséget, kijavítani még ezt a mostani rossz állapotot is.

Az elv ugyanaz, úgy a természetnél, mint a társadalomnál is. Az meg az „új gondolkodás” megismerése, hogy egyik a másiktól függ, vagyis annak a megismerése, tapasztalattal, hogy a klasszikus individualizmusa valóságban nem működik. Ami konzekvensen azt jelenti, hogy az egyedüli szubsztancia (az atomnál sem) magában nem létezik, hanem mindig még valamitőlfügg, pld. a mozgató energiától. Már az ógörögök is a „Demiurgo”, a mozgató erő után kérdeztek.

A tapasztalatok időben rájöttek arra is, hogy az emberi létnek fontos az is, hogy milyen módon történnek a függvények egymástól, melyek azután dialektikusan és dialogikusan történhetnek.

Mi ezután jelenünkben szükségesen tapasztalhattuk, megérkezve mostani történelmi szituációba, hogy úgy a természet, mint a politikai-társadalmi térben, a dialogikus viszonyok szükségesek. Hogyha továbbra is emberi létben, itt akarunk létezni a földön.

Politikailag az egyoldalú hatalom-viszony szétesett. A dialektikus meggyőző folyamat végén, csak a dialogikus kompromisszumra maradt lehetőség. Mindenesetre ezt nagyon nehéz a hatalomhoz tartozóknak akceptálni. Azért veszik elő,az utolsó lehetőséget is, a dialektikus meggyőzésre, még a szakadék szélénis.

Majdnem hihetetlen, de mégis igaz, ez történik most is az Európa Unióban.Ott, ahol az „új gondolkodás” hosszú dialektikus fejlődés után, racionálisan elérte a végét. Annak ellenére, hogy a második világháború befejezésével,tényszerű bizonyíték is megjelent, a háború fizikai lehetetlenségéről.

A mostani államfők, mintha az örültség tébolyában, most is háborút játszanak egymással.Amikor az egyik a másikat, győzelemmel akarja igazáról meggyőzni.

Sajnos, de mégis akarva, sok Európán kívüli államok és népek, az európai életformát utánozni akarják. Legmutatványosabban jelennek meg nekik, a dialektikus revolúciók. Melyek a népek tudatát, keletkezett nemzetekké formálták. Következetesen utána, dialektikusan egyiket a másik ellen fordítva, (ugyanúgy, mint azelőtt Európában), egymás ellen háborúba is belekeveredve.

Mint kiemelkedő példa mutatkozik Afrika. Európától a legmegerőszakoltabb terület. Ahonnan a népek a természetközeli életükből kilettek rángatva, részben elhurcolva, rabszolgaságba kényszerítve. Később, a kolonializmus felszámolása után, a valamikori koloniális határokban államokat alapítottak. A tévútra vezető (európai) idealizmussal,ezek az államok, a valóságban kaotikus rendetlenségekhez, diktatúrákhoz és háborúkhoz vezettek (éppen úgy mit annak idején Európában).

Akövetkezmények jelenünkben tapasztalhatók. Több millió Európánkívüli ember hamis reménnyel Európába akar emigrálni, magamögött hagyni akarva hazájában a nyomorát. Csak egy bizonyos idő után jönnek rá, hogy hazugságoktól lettek motiválva és egészen mást találtak, mint amit előbb elvártak.

Különböző más földrészek is az Európai életformától befolyásolva lettek. Az amerikai kontinensen, az európai dialektikus kultúra a bennszülöttek életmódját teljesen kiszorította és kolonizálva a sajátját állította be. Az ezeréveken keresztül kifejlesztett európai kultúra, tudomány, vallás stb. komplett átlett telepítve Amerikába. Részletében továbbfejlesztve,tényszerűen a dialektikus végének megmutatkozásáig, mint pld. az USA-ban.

Ázsiában a szituáció teljesen más. Igaz, hogy az európaiak az őslakókat itt sem hagyták nyugodtan. De az itt élő népek,mélyre gyökerező kulturális tradíciójukkal, immunok maradtak, az európaiak leginkább szellemi-kultúra hatásainak.

Az, amit átvettek, alkalmaztak és továbbfejlesztettek, az a realitásnak az objektív oldala. Ez a rész, amelyet előbb a történelemben elhanyagoltak (mertnem tartották különösen fontosnak) a szellemi oldal előnyére. Ezt az oldalt meg, a görög eredetű európai kultúrahanyagolta el, az objektív tudományok előnyére. Az európaiaknak ez csak a „test-szellem probléma” jelentkezésével, jelenünkben tudatosodott.

Hogy az ázsiai gondolkodásmód, a lelki-szellemi közelségében, magas intelligencia lehetőségét, az egészhez megtartotta, azt tapasztalhatjuk milyen gyorsan veszik át az objektívtudományt és a legkomplikáltabb technológiai alkotásokat visznek véghez.

De, ami a legfontosabb, amit az ázsiaiak megőriztek, az a szellemi tudományokkal való megközelítése az univerzálisnak. Különböző vallási gyakorlatokon keresztül, ahol a test nem lett elhanyagolva, hanem belevonva, az emberi egész-ség elérésében. Legismertebb a Jóga, amely a meditációra készít fel.

Egy szellemi állapotra, ahol a gondolkodást elhagyva, az abszolút nyugodtságban a gyakorló, lehetőséget kaphat, a realitáson felüli jelenségekkel kapcsolatba kerülni. Az előbbi időkben csak hinni tudtunk (vagy nem) olyan személyeknek, akik ilyen tapasztalatokról tudósítottak. Jelenleg a tudomány is elérte a kvantumfizikában azt az állapotot, amikor experimentekkel, ezek az információk az Universumban is bizonyíthatók.

Jelenleg különösen érdekes, amikor a két világfelfogás, az ázsiai és az európai, az „egy világban” egymásra találnak. Éppen ott, ahol az ellentétek ellenére, a közös vonások megmutatkoznak. Egyik oldalon az agresszív európai, mely a világot el akarja foglalni majd átszervezni. A másik oldalon meg, a magába zárkózott, meditatív viselkedés az ázsiaiaknál, legszívesebben inkább magukat megtartva,védve, még falakat is építve.

De a közösségiségbenmutatkozik a szükséges egymásra-utalás-léte, ami a jelenünkben jelentkezett. Miután az európaiaknak az agresszív viselkedése magában elérte a végét. Csak most tudott aktuálisan, effektív dialogikus módon, kibontakozni az a meditatív ázsiai viselkedés, ami lényegükben nyugszik.

Ugyanakkor kimutatkozott a több mint kétezer éve tartó európai klasszikus etika, mely a világ más részét, elámítva elvakította. Párhuzamosan hódítva és meghazudtolva a világot, kihasználta a keresztény missziót. Betakartan hordozva, ezért nyíltan nem megismerhetően, az eredeti dialogikát a klasszikus dialektikától.

Míg a mi időnk jelenében, a hazugság színlelése megmutatkozott, a lét igazságában, az erőszaknélküli, nyugodt,egyszerű, csendes, szeretet kinyilvánulásakor.Melyet,mint közös vonásokat, az ázsiai és európai történelmi szent írásokban, lehet megtalálni.

Érdekes, hogy lehetett és miért kellett elhallgatni, ez a dialogikus egymásra-utaltsági-létet, a mostani időkig, amikor most világszerte tényszerűen vége lett, a dialektikus ellentétek funkciójának. Előbb nem tudtak a közös vonások, földrajzi távolság miatt megmutatkozni. Most meg gazdasági okok miatt, érdekeltek akarják elhallgatni.

Hihetetlen, de mégis való, ami most történik az emberi fejlődésnek ezen fokán az Európai Unióban.

Egy történelmileg, akkoriban még közös európai ország államfője, mint az akkori idők leghatalmasabb embere, megismerte még időben a politikai-egzisztenciális jelentőségét az „új gondolkodásnak”. Ebből kifolyólag megváltoztatta a nemzetközi politikai viszonyt a világban. Csak a másik fél jóhiszeműségére támaszkodva, minden szerződés nélkül. Megengedte megszüntetni a határokat,Kelet és Nyugat-Európa között. A dialogikus együtt működés reményében, az előbbi ellentétek felszámolásával.

De nemsokára ellenállás mutatkozott. Egyes más érdekű hatalmak felől, megkezdődött a békés együttműködés aláásása. Professzionális információs médiumok, hatalom tulajdonosoktól fizetve, hibás információkat is terjesztetteka nyilvános vélemény félrevezetésére. Szerencsére még csak részben, az eredményesen, funkcionáló demokráciákban és a világ-információs médiák pluralizmusában .

E mellett feltűnő véleménykülönbséggel, a többnyelvű nemzetközileg informált intellektuálisok (különösen eszperantisták) és az Európai Unióban hatalmon levő államfők között. Érdekes továbbá, a nem megegyező vélemény, a demokratikusan megválasztott népképviselők és azok között,akik előbb megválasztották őket (amint az utóbbi ankétok kimutatták).

Talán ebből a hiányból következtethető, a nem elegendő képzettség a nemzetközi politika terén is? Mert ebben a munkakörben határozatokat hozni háborúról és békéről, szükséges lenne a nemzetközi kapcsolatokat jól ismerni. Ebben az esetben meg a Kelet-Európaitörténelmet is, mielőtt ezeknek a „politikusoknak” a hozzáállását komolyan lehetne venni.

A nemkompetens és tudatlan határozatokkal, nem jóvátehető hibák keletkezhetnek. A mi mostani (különösen fiatal) politikusainknak és határozathozóknak, a múlt történelméből kellene tanulniuk, hogy a már akkor megtett hibákat ne ismételjék meg.

Pld. Ebben a harcban ami most tombol Európában, nem elegendő az egyik úgygondolt jobbikok oldalára állni és pénzzel sőt fegyverekkel alátámasztani. Ez itt egy teljesen különös eset, amit megérteni mélyrenyúló pszichológiai-történelmi-politikai összefüggéseket tudományosan analizálni lenne szükséges. Ha ez nem történik meg, akkor itt tudatlanságból; A szuicidja, két testvéri,rokon szláv népnek van elősegítve. (Hogy valami még rosszabbat ne feltételezzünk; mint bosszú, pénzsóvárgás, romboló őrültség stb.)

Még eszeveszettebbnek mutatkozik ez az eset, ha átgondoljuk, hogy ez a háború, két szláv-ortodox-keresztény nép között dúl, közös kulturális gyökerekkel. Mely Konstantinápolyból, Kijeven keresztül Moszkváig, az erőszaknélküli kereszténységet képviselték, amivel meg akarták szüntetni a barbarizmust.

Hogy tudott ez éppen itt Európában megtörténni, ezen a helyen, ahol a dialektika tényszerű vége és az „új gondolkodás” szükségessége megmutatkozott és meglett ismerve? Hogy tudott ez a visszaesés a barbarizmusba, éppen itt igy megtörténni???

Atudomány közben megismerte, hogy hosszú időn keresztül az emberi szervezetben egy „génnek” nevezett szubsztancia keletkezik, ahol hosszú ideig tartó karakterek akkumulálódnak. Az emberi fejlődésnek az ideje (a vad állatokkal együtt) barbárian elég sokáig tartott, úgyhogy ez a karakter még a racionális periódusban is át tudott nyúlni. Mellékesen megjegyezve; az ember a racionálist, fejlődésében éppen azért kapta, hogy a természetét uralja és rendezze (ne pedig elfelejtse).

Az ember, fejlődésében elérte a racionális megkülönböztetést. Ezzel tudatosan megkülönböztetheti, miaz ami a létét, ezen a földnek nevezett bolygón, az univezumban maradását alátámasztja és mi az ami az ittlétére megsemmisítően hat. A tapasztalat az időben, megmutatta faktikusan az újabb történelemben,hogy a dialektikus ellentétek veszélyeztetik az ittlétet, jelenleg a megsemmisülésig. De az ember még mindig el tudná érni (az ajándékba kapott szabadságával) a megkülönböztetést, hogy itt akar e maradni a földön, vagy meg akarja e magát semmisíteni.

Ezért egy lényegesen racionális problémája a jelennek, nem tudni megkülönböztetni a dialektikát a dialogikától. Ebből következik a nem megértése a történelmi fejlődésnek. Mert sokszor még a tudományos kutatásokban is, a béke a háborúval össze van tévesztve. Úgy ezek szerint, a háború után békének kellene következni. Ami már a múltban sem így történt, hanem háború után csak újabb háború következett.

Jelenünkben hozzájött valami, eddig még soha nem ismert lehetőség is. Hogy valójában új klasszikus háború már nem is lenne lehetséges, meg győztes se lenne. Mert az emberiség magát a földön kiirtaná, megsemmisítené. De, még mindig igénybe veheti az ember, az ajándékba kapott szabadságát és a lét oldalán dönthet, dialogikusan.



Köszönöm a figyelmüket